Erdei-tanya Pihenőház(ak)
Várkút - avagy éljen a pihenés!!!

            

Várkút Történelme 

  

Várkutat, a régi iratok már a tatárjárás korabeli időkből is megemlítik. Az igaz szóbeszédek és a régészeti ásatások szerint azonban ettől jóval régebben, az időszámításunk előtti 3000-es években már lakott volt a hegytető, amellyel ez, Heves megye legmagasabb és egyik legrégebbi települését jelentette. A hegy tetején fiatal kőkorszaki népcsoport lakott.  Ez az ismeretlen népcsoport később nyomatalanul eltűnt és egész sokáig, időszámításunk előtt 900-ig lakatlan volt. Korai vaskori műveltségű emberek itt egész komoly falvat alkottak meg. gerendaházakból,  melyet földsánccal és árokrendszerrel vettek körül. Pár évszázad leforgása múlva ez a népcsoport múltja is sajnos a homályba veszett. A következő, a mai kornak megfelelő lakók már a honfoglalás után vették újra birtokba a hegytetőt és a hegyoldalon elkerülő, a Bükk hegységrendszer déli részének egyik legszebb, csöndes pihenőhelyét, Várkutat. Ez ma sincs másképp...

Szóbeszédek szerint a középkor elején, a tatárjárás előtt, az Eged, Nagy és Kis Tiba hegyek mellett álló Várhegyen már ekkor is földvár állott. Innen a név. Állítólag az Árpád-kor elején emelt ősi földvár komoly védelmi vonalat jelentettŐszi kép Eger, érsekségi központú város számára. Komoly tárgyalások folytak akkoriban, hogy vajon ez a védvonal szempontjában jó helyen lévő földvár, kellő megerősítéssel, vajon képes lenne-e ellátni Eger érsekségi város fő védelmi vonalát? Az Egri Vár megépítése után a válasz egyértelművé vált... A 669 méter magas Várhegy tetején álló ősi földvárat akkoriban sokan ismerték. A vár építes előtt azonban, a közel 610 méter magasan fekvő ősi forrás, a mai Attila forrás, már a vár építése előtt még közismertebb volt. Ez a forrás állítólag a Kánya-patak szülőhelye, amely a hegyekből lefolyva a síkvidéken egyesül a Rima illetve az Eger patakkal, amely a Tiszába ömlik. Az Attlia forrás és vidéke, az ősi erdei emberek, hegylakók számára már a vár építése előtt is közkedvelt pihenőhelynek számított. Ezekben az időkben alakultak ki azok az erdei csapások, gyalogutak, amelyek az évszázadok során némiképp átalakulva, erdei illetve szekérutakká, valamint túristautakká válva, ma is megtalálhatóak, és a hegyet átszőve teszik élvezetessé az erdei sétákat, s túrázásokat. Az idő elhaladtával, a forrás bővizűsége és Eger város védelme érdekében földvárat építettek a forrás fölé. A forrás és a vár szoros kapcsolatban álltak. A vár, és a növekvő vízigény fontossága érdekében a forrás körüli pihenőhelyek egységesítésével és részleges erdőirtással egy viszonylag egyenes platón megszületett a "fölvár kútja" is. Az Attila forrás vizéből nyert kutat a közeli falvak, tanyák lakói is előszeretettel keresték fel. Az így kialakult főbb utakon törtek be később a tatárok is, akik végigpusztítottak a környéken. Az újjáépítés következtében, a földvár mellé - állítólag a Ferencesek - egy kápolnát is emeltek, hogy az újabb ellenségeket hatásosabban tudják majd visszaverni az itt állomásozó várvédők. A vár romjait, ma is meg lehet találni, mivel az Agria Speciális Mentőszolgálat, lelkes Egri önkéntesek segítségével nemrég teljesen megtisztította.

A középkorban, Eger ostromakor a törökök szintén ezeken a szekérutakon törtek be Várkútra és Egerbe, mint évszázadokkal azelőtt a tatárok. A törökök is nagy pusztítást végeztek, szinte mindent leromboltak. "Az Úr 1552.-ik évében, Egör híres várfalainak védölmözői" azonban megállították őket! A 25-ös úttól leágazó köves utat, amely Várkútra vezet ki, és áthaladva tovább kanyarog a Bükk egyik legvadregényesebb részein, ma is Török útnak nevezik.

Az Attila forrás körüli vadregényes pihenőhely évszázadokkal később a közeli Noszvaj település jegyzőjének is megtetszett és 1823 környékén egy kis házat építetett ide. Így született meg a Várkúti túristaház. Az építkezés következtében a környékre számos kis vadászházat és menedékkunyhót is építettek a lelkes erdei emberek. Némelyik házat aztán lebontották és később, más helyeken újabbakat emeltek. Voltak épületek melyek az enyészetté váltak, amint az erdő újra teret hódított. Egyes szóbeszédek szerint a Várhegyenen mind a mai napig találhatunk, jó állapotú elhagyatott menedékházakat is, illetve romokat egyaránt. Az 1930-as években a túristaházat is csaknem újjá kellett építeni. Újabb lelkes emberek összefogására volt szükség, hogy Várkút ne tűnjön el a térképről.

A II. világháború idején nagy erdei harcok dúltak a Várhegyen. Mind a mai napig találhatunk kisebb aknaszilánkokat az idősebb fákban. Állítólag a Várhegyen a régi öreg természetjárók még tudják, hogy hol találhatók a régi német bunkerek és a hegyen húzódó lövészárkok maradványai.  A kis ház mögötti felsőbb területeken, régi  német géppuskafészkeket, bombatölcséreket és rögtönzött lőállásokat még mindig lehet találni...

A háborút követő újjáépítési években alakult ki Várkút mai képe. A nagy túristaház, az előtte álló pázsitos udvarból álló csöndes pihenőhely, nyársalók, bográcsoló helyek, kis focipálya, fedett menedékházacskák, illetve a környéken lévő tucatnyi apró házikó teszi varázslatossá a több mint 800 éves Várkúti völgy  összképét, Egerhez közel, mégis eldugott, vadregényes helyen...